Kosár

Számtalan edző, fitnesz guru és szakember hangsúlyozza a nyújtás hosszútávú, fizikai egészségmegőrző hatását nagyon helyesen és jogosan. Talán előbb-utóbb eljutunk oda, hogy nem csak a fitnesz óra végén 2-3 perccel, vagy egy komolyabb erőfejlesztő edzés után 2-3 „rázogatással” intézzük el a testmozgást követő nyújtást. Egyszerűen meg kell értenünk az emberi test és izomzatának működését. Vannak izmok, amiket erősíteni kell, mert gyengülésre hajlamosak és lesznek olyan izmok, amiket többet kell nyújtani, mert ezek rövidülésre lesznek hajlamosak.
(Ilyenek pl.: nagy mellizom, trapéz izom, combhajlító és még az ágyéki izom is többek között…)
Fontos, hogy ezek nem megfelelő működése (azaz a nyújtás hiánya) sok esetben okozhat fájdalmat, esetleges torzulást a mozgásban, tartásban, de ennyire mélyen most ne menjünk bele.

A konkrét fogalom alatt tulajdonképpen azt a folyamatot értjük, amikor egy adott izom eredési és tapadási pontjait igyekszünk távolítani egymástól, ezáltal növelve az izom fizikai hosszúságát. Ilyenkor az izmok mozgáspályájának végén húzódást, nyúlást érzünk, amely megfelelő rendszerességű (napi szintű) és időtartamú (izomcsoportonként legalább 1-2 perc) gyakorlás esetén fokozott hajlékonysághoz, flexibilitáshoz vezet illetve testünk, izületeink optimális mozgásához, mozgás tartományához.

És hogy miért is jó nekünk, ha mozgékonyabbak, flexibilisebbek vagyunk?

  1. Csökken a sérülések előfordulásának valószínűsége,
  2. Nagyobb mozgástartományban, hatékonyabban tudunk mozogni, edzeni egységnyi időtartam alatt,
  3. Nem akadályoznak lazasági korlátok a különböző gyakorlatok kivitelezésénél,
  4. Javul a fizikai közérzetünk, a keringési rendszerünk, az izmaink teljesítő- és állóképessége,
  5. Gyorsabb regeneráció, izom- és izületi fájdalmak megelőzése.

Már csak ezen 5 pont elképesztő teljesítmény és közérzetjavulást tud eredményezni számodra, mindössze annyit kell tenned, hogy legalább napi 15 percet szánsz a nyújtásra.
Nem tűnik soknak, de elképesztő eredményekhez vezethet!

Ha nem vagy biztos magadban, vagy szeretnél vezetett óra keretein belül nyújtani, keresd meg streching óráinkat. Találsz rövidebb illetve hosszabb órákat, több oktatótól, több nézőpontból,  így kedvedre tudsz válogatni magadnak!

Szólj hozzá

Írj üzenetet!